Azt gondolnánk, hogy az alvás szempontjából a rövid nappalok a nehezebbek. Nekem idén pont fordítva volt. A nyár volt az, ami igazán felborította az alvásomat.
Szinte minden edzésem a szabadban van, a 40 fok körüli hőségben egyre korábbra kellett hoznom őket. A végén már öt körül keltem, hogy legyen időm futni vagy bringázni, mielőtt megjön a meleg. Ez önmagában nem zavart, nyáron úgyis világos van már ötkor. Az este viszont már problémásabb lett. Ha ötkor kelek, akkor nyolc körül már ágyban kellene lennem, kilenc körül pedig aludni. Csakhogy nyáron kilenckor még simán világos van, és sokszor éjfélig sem hűl le rendesen a levegő. Volt olyan éjszaka, amikor reggelig ment a klíma a lakásban. Nem éppen az a környezet, amiben a legjobban alszom.
Régen szerettem a nyarat. Valamikor a negyvenes éveimben ez megváltozott. Az időjárás is, én is, és a nyárból lassan az a szezon lett, amit inkább megpróbálok jól átvészelni. Idén ennek egy részét a hegyekben töltöttem: Magas-Tátra, Alpok, néha egyedül, néha a fiammal, néha az egész családdal. A lakóautó nyáron brutálisan fel tud melegedni, ha napon hagyom, úgyhogy egy idő után már azt is néztem, hol van egy hideg, árnyékos völgy vagy folyópart, ahova be tudok állni.
Van néhány kedvenc helyem. Nem feltétlenül a legmagasabban, inkább mély völgyekben, a hegy északi oldalán, ahol hamarabb eltűnik a nap, és tovább marad hűvös. Kívülről lehet, hogy kicsit túlzásnak tűnik, hogy az ember már azt is nézi, mikor éri el a nap a kocsit, vagy melyik oldalon lesz árnyék este. De amikor hosszúakat edzek, érzékeny vagyok a melegre, és másnap reggel megint edzeni akarok, ezek az apróságok összeadódnak.
Ráadásul ezek az utak soha nem csak arról szóltak, hogy elmeneküljek a meleg elől. Öt-hat órát vezettem, aztán öt órát bringáztam, közben új helyeket néztem meg, este pedig valami teljesen eldugott helyen álltam meg. Sokszor térerő sem volt. Nekem ez különösen jól jön: van mit nézni, van mivel foglalkozni, és nem kell a telefonomat elővenni minden öt percben. A hőség ellen indultam el, de közben valami egészen mást is kaptam az utaktól.
Augusztus végére viszont hirtelen sokkal egyszerűbb lett minden. Este nyolckor már sötét van, a levegő is lehűl annyira, hogy nem kell a klíma, reggel pedig nem kell feltétlenül ötkor kelni. Mostanában inkább hat körül ébredek, nagyjából napkeltekor, és ez az egy óra meglepően sokat számít.
Az edzést is későbbre tudom tolni, és előtte van időm a fiammal reggelizni, néha sétálni egyet a Duna mellett, mielőtt elindul iskolába. Utána nyolc-kilenc körül már simán lehet futni vagy bringázni, még kellemes időben. Az erdő pedig ilyenkor kezd igazán szép lenni, úgyhogy edzés közben sem érzem azt, hogy megint menekülök valami elől.
Aztán ma reggel vettem észre, hogy mennyire bennem maradt még a nyári ritmus.
A legutóbbi cseh út után ez volt a második éjszakám itthon. Este, amikor besötétedett, egyszerűen lefeküdtem. Nem néztem az órát, nem számolgattam, mikor kell kelni. Éjszaka felébredtem, de forszíroztam az alvást, amíg világos nem lesz. Végül több mint kilenc órát aludtam.
Nem terveztem, és nem is azért feküdtem le, hogy végre „kipihenjem magam”. Egyszerűen még mindig bennem van az a nyári beidegződés, hogy a sötét órákat nem érdemes elpazarolni. Ha sötét van, aludni kell.
Talán ezért szeretem ennyire ezt az időszakot. Még lehet úszni a Dunában, lehet mezítláb járni, napközben kellemes az idő, de este már nem kell harcolni a meleggel. A napok hossza is sokkal jobban passzol ahhoz, ahogy élni szeretek.