Amikor a világ összeesküszik ellenünk, ködös, nyákos reggelen nem indul az autó, a főnököd ugráltat egész nap, a gyerek este mindenen hisztizik, és még a vacsora is leég, kivéve, amit a macska korábban ellopott a pultról, akkor a paplan alatt az idegtől forgolódva hajlamosak lehetünk elfelejteni, hogy mindez rajtunk múlik.
Rajtunk múlik, hogy miként éljük meg, hogyan reagálunk, és hogyan azonosítjuk az érzelmeinket. A külvilág csak inger, amit mi valamilyen formában értelmezünk, és ennek megfelelően reagálunk rá. Valójában, minden a fejünkben zajlik minden, mi cimkézzük az ingereket és reagálunk annak megfelelően. Az elmúlt években ebből a külső ingerekre reagáló érzelemvilágból próbálok egyre mélyebbre ásva kitörni, és megérteni, mik azok a dolgok, amik feszültté tesznek, és mi az, ami valójában történik és miért reagálok úgy, ahogy.
Elsőre talán nem egyértelmű, mi köze van ennek az életmód optimalizáláshoz, de valójában csak ennek van köze hozzá. Legtöbben tisztában vagyunk az alapokkal, de legalábbis tudjuk, hogyan lehetne jobban élni. Az életmódváltás akadálya legritkább esetben a tudás hiánya. Annyit mindenki tud, hogy cigit, alkoholt le kellene tenni, többet kellene mozogni, kevesebb szemetet enni, jobban aludni. Aki kicsit jobban érdeklődik a téma iránt, mint a blog olvasói is, ismerünk számtalan apró trükköt, szokást, elméletet, amivel jobb, egészségesebb lehet az életünk.
Hogy mégsem optimális az életvitelünk, annak az oka tehát nem az, hogy nem tudjuk, mit kellene tenni, sokkal inkább az, hogyan tudnánk elkezdeni. Nem technikailag, hiszen elmenni futni az nem egy bonyolult dolog. Rávenni magunkat, hogy elkezdjük, és folytassuk, az egészen más feladat. Egyáltalán eljutni oda, hogy változni akarunk, és miben, és milyen lépés a következő. Legyen egy célja, értsük meg magunkat és a motivációinkat. Ismerjük meg a gátjainkat, mi az, ami visszatart, mi az a félelem, akadály, hit?
Bonyolultabb ez mégis, mint kimenni az ajtón futócipőben, és egyszerre egyszerűbb is. Egyszerű, mert ha tudjuk mi jó nekünk, és kiválasztunk egy dolgot, mindenféle gondolkodás nélkül, maradva a futásnál, akkor felvesszük a cipőt, kimegyünk és tesszük a lábunkat, egyiket a másik után. Ennyi. Nem kell túlgondolni, egyszerre csak egy lépést megtenni. Bonyolult, mert ahhoz, hogy ez ne egy fájdalmas, kellemetlen, soha meg nem ismételt élmény legyen, meg kell ismernünk magunkat. Tudjuk azonosítani, mi az ami nyomaszt minket? A túlsúly? Le kellene dobni pár kilót? És vajon miért, mi fog változni? Vonzóbbnak fogod érezni magad? Azaz most nem?
Máris az önbizalom kérdésénél járunk, és még el sem kezdtük. Sokaknak a fogyásra az a felületes ösztönző, hogy beleférjenek egy régebbi ruhába. De mélyebbre ásva, benne van a hiúság, az elismerés iránti vágy, az elégedetlenség önmagammal.
Ez a felismerés, és minden hozzá kapcsolódó érzelem, hit (hogy ilyen alkat vagyok-e, képes vagyok-e szenvedni a célokért, a jövőmért, szeretem, tisztelem a jövőbeli énemet, hogy feláldozzak a mából), akarat segít a célt definiálni és elérni azt. Maga a folyamat, hogy mennyit és mit eszek, apróság, technikai kérdés, és a legkisebb fogaskerék a gépezetben. Megérteni a célomat, megérteni az akadályokat, hogy az evés mit jelent, miért nyúlok a hűtőbe, ha kapok egy emailt vagy összezördülök a családdal, hogyan tudom a feszültséget másképp levezetni, egyáltalán megérteni, hogy ez feszültséglevezetés pótlék, ez a fő feladat.
Az önmegfigyelés, önismeret egy egész életre szóló feladat, és az életmód optimalizálás legfontosabb eszköze. Optimalizálni azt lehet, amit ismerünk, és ahol tudjuk mi a cél, vagy legalábbis van róla halvány elképzelésünk.
Ez a bejegyzés az Arnold Method szemlélet része. Tudj meg többet: Arnold Method.